Bemutatkozás

Cégünkről

Kik vagyunk?

A BOX PRINT – FSD PACKAGING Kft. két magyar tulajdonú csomagolóanyagokat gyártó nyomda erőforrásainak és összesen 33 évnyi tapasztalatának egyesítésével jött létre- A Box Print Kft. 2016 nyarán szerzett többségi tulajdonrészt az FSD Packaging Kft.-ben, majd 2017 januárjában az FSD Packaging beolvadt a Box Printbe.


Elsősorban az FMCG szektornak, valamint mezőgazdasági, és egyéb ipari gyártó cégeknek szállítunk különböző csomagolóanyagokat. Termékeink a világ 30 országában megtalálhatók az áruházak polcain.


A Körösladányban működő üzem 49 fő álladó munkatársat foglalkoztat, és 73-an dolgoznak a cég dunaharaszti nyomdájában. Gépparkunk, ügyfélkörünk és személyi állományunk nagyon jól kiegészíti egymást, így partnereink igényeit még hatékonyabban és szélesebb termékpalettával szolgálhatjuk ki.


Küldetésünk

A Box Print – FSD küldetése, hogy kiemelkedően versenyképes szolgáltatást nyújtson az FMCG szektor csomagolási igényeire. Technológiáink és módszereink révén rugalmasak vagyunk: a kkv-k és a nagyvállalatok számára is ideális megoldásokat tudunk nyújtani. Képesek vagyunk gyorsan igazodni a piac igényeihez, a változó környezet fejlődésre inspirál minket. Az értékteremtő kékességünk fokozását a folyamatos fejlesztés módszereivel biztosítjuk.


Célunk, hogy vevőink számára kiemelkedő, világszínvonalú értéket teremtsünk szolgáltatásainkkal és termékeinkkel.

Erősségeink

  • Robusztus, egymást helyettesítő gépek az ellátás biztonságáért és a rugalmas kiszolgálásért.
  • Saját csomagolásfejlesztő mérnökgárda az egyedi igények kreatív és költséghatékony kielégítésére.
  • Saját grafikai stúdió, labor és CTP (computer to plate) rendszer. A digitális nyomdai anyagból közvetlenül, a filmeredeti kiiktatásával, saját magunk állítjuk elő a nyomtatásra alkalmas ofszetlemezt és flexo kliséket.
  • Komoly nemzetközi referenciák több évig tartó, minősített beszállításokról nagyvállalati környezetben.
  • Lean szemléletű szervezet, költséghatékony termelés.
  • Széleskörű logisztikai tapasztalatok a legkülönbözőbb igényekre.
  • Minőségirányítási szervezet, saját laborral


Értékeink

  • Ügyfélközpontúság. 
  • Teljes körű kiszolgálás. 
  • Hatékonyság. 
  • Megbízhatóság és stabilitás. 
  • Felelősség.
  • Folyamatos fenntartható fejlődés. 
  • Profizmus. 
  • Kreativitás.
  • Csapatban gondolkodunk. 
  • Tisztelet és tisztesség. 

 

Dunaharaszti üzem

Karton csomagolóanyagok, ofszet kasírozott hullámkarton dobozok és tálcák, kereskedelmi displayek, POS és POP termékek készülnek a dunaharaszti nyomdában.


Ofszet technológiával közepes vagy nagy példányszámban a hazánkban egyedülálló Heidelberg XL 105 típusú 5 szín + lakkos nyomdagéppel nyomógéppel valósítjuk meg elképzeléseit akár 10 színes nyomtatásig, Inpress Control színmérő rendszer működése mellett, mely folyamatos színhűséget, állandó nyomtatási minőséget garantál.


Digitális technológiával kis példányszámban, akár 6 színnel, fehér alányomással, szinte bármilyen felületre vagy anyagra képesek vagyunk nyomtatni. Legyen szó papírról, fáról, műanyagról vagy üvegről, csekély költség és szűk határidő mellett.


A kinyomtatott kartonok és papírok feldolgozását automata ívkasírozó géppel, valamint több különböző méretű és típusú automata és félautomata kimetsző- és hajtogató-ragasztó géppel végezzük. A kisebb szériás nyomatok feldolgozását pedig plotter segítségével és kézi manufakturális módszerekkel végezzük.

Körösladányi üzem

Az üzem öntapadó címkék és bliszterkartonok sorozatgyártására specializálódott. Tekercses nyomtatású termékeinket flexo és digitális, íves nyomtatású termékeit pedig ofszet technológiával állítjuk elő. Az íves termékeket automata stancológépen metsszük ki. Termékeinket igény szerint lakkozva (és/vagy bliszterlakkozva), kivágva, ragasztva, ipari felhasználáshoz kiszerelve szállítjuk partnereinknek.


Jellemzően a nagyvállalati szektort szolgáljuk ki, itthon és külföldön egyaránt. Egyszerű, gyors és pontos adminisztrációt vezetünk, a felmerülő problémákra gyorsan rugalmasan reagálunk. A versenyképes árak és rugalmas feltételek biztosítása mellett minden esetben a vevői igények maximális megértésére és teljesítésére törekszünk.


2006 óta ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert működtetünk.